„ABBAN HISZEK, HOGY MEG KELL MUTATKOZNUNK”

Új sorozatot indítunk portálunkon. Sorra vesszük, bemutatjuk a Széchenyi István Egyetem tanszékeit. Arra is kíváncsiak vagyunk, milyen jó gyakorlatot követnek, milyen pozitív példával tudnak szolgálni, és hogyan illeszkednek a vállalkozói típusú egyetem koncepciójába. A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének ajtaján kopogtatunk először. 

Győr, 2018. április 19. - SZEhírek

 

Már a tanszékre vezető út szépen ki van kövezve. A folyosón olajoshordókból kialakított fiatalos ülőkék és asztalok. Egy monitoron a tanszékkel kapcsolatos fotók, információk pörögnek. A bejáratnál elhelyezett tájékoztató tábla egységes brandet sugároz, rajta szép harmóniában egymás mellett az egyetem és a tanszék logója. A tanszéki logó Prof. Dr. Lakatos István irodájában is visszaköszön. Kis zászlócskára nyomtatva az íróasztalon, a tanszékvezető széke mellett pedig egy elegáns roll-upon.

 

Prof. Dr. Lakatos István elsősorban menedzsernek tekinti magát a tanszék élén.

„A logót én vezettem be, ez is azt a célt szolgálja, hogy ismerjenek meg minket. A jó bornak is kell a cégér. Hiába vagyunk rajta az egyetem térképén, ha a gazdaságban mégsem tudnak széles körben rólunk. A fejléces papírunkon, a tanszéki honlapon, a laborfolyosó matricáin is fenn van a tanszéki logó, még az egységes tanszéki PPT-háttéren is. A hallgatóink is csak ezt használhatják az államvizsga védésen” – sorolja Prof. Dr. Lakatos István, aki a tanszék élén elsősorban menedzsernek tekinti magát, de a tudományos életben is bizonyított, a napokban kapta meg egyetemi tanári kinevezését.

A tanszékek ma már finanszírozhatják magukat a piacról, sőt, bizonyos értelemben rá is kényszerülnek erre. Lakatos István csapata ezer szállal kötődik a régió gazdaságához. Ő maga az iparkamara alelnökeként széles kapcsolati tőkéjét is kihasználja a bevételeik növelésére, a tanszéke gyakorlatilag már akkor is kis FIEK-ként működött, mielőtt ezt a fogalmat feltalálták és bevezették.

„Négy céggel szívós előkészítő munka után aláírtuk az együttműködési megállapodást. Volt, ahol ez a tárgyalási szakasz kemény másfél évig tartott. Ezek a cégek évente kerek összeg átutalásával támogatják a tanszékünket, mi pedig segítünk nekik a munkaerő utánpótlásban, a vállalkozásuk népszerűsítésében és fejlesztésében. Vezetőik előadnak nálunk, részt vesznek az államvizsga bizottság munkájában, a laborgyakorlatokat műszerek kölcsönzésével segítik. Ezekkel az együttműködésekkel mindenki csak nyerhet” – mondja a tanszékvezető, és hozzáteszi, hogy a másik jelentős bevételi forrást a K+F megbízások jelentik számukra.

A Közúti és Vasúti Járművek Tanszék időben ráérzett arra, hogy az iparnak szüksége van a felsőoktatási együttműködésre. Évente 120-140 hallgatót államvizsgáztatnak, friss mérnökeiket pedig segítik az elhelyezkedésben. A Széchenyis öregdiákok gyakorló szakemberekként, cégvezetőkként is lojálisak maradnak Alma Materükhöz, hamarabb kinyílnak ilyenkor az ajtók, ha a tanszékvezető partnerségi szándékkal kopogtat náluk.

Népszerűek lettek a hallgatók körében a tanórákon kívüli ingyenes, gyakorlatorientált, speciális kurzusok. Öt éve vezették be ezt a lehetőséget, ahol az együttműködő, céges partnereik vezetői viszik az angol és magyar nyelvű oklevelek kiadásával záruló féléves képzéseket. Legújabb partnerük a Porsche Hungária, velük is több lábon áll az együttműködésük, érinti a K+F-t, a konferenciákat, az államvizsgáztatást, és mostantól a gyakorlati oktatást is.

A Közúti és Vasúti Járművek Tanszék hét laboratóriumot működtet, szimbiózisban a Járműipari Kutatóközponttal. A laborok nemcsak az iparnak, hanem a régió középiskoláinak is vonzerőt jelentenek. Rendszeresen érkeznek látogatóba diákcsoportok. Azután például, hogy egy Jedlikes osztály járt náluk, a tanárnő másnap megkérdezte a tanulókat, ki szeretne a Széchenyi-egyetemen továbbtanulni. Minden második diákja feltette a kezét.

„Abban hiszek, hogy meg kell mutatkoznunk. Ez persze energiát emészt, de hosszú távon csak akkor arathatjuk le a sikert, ha beletesszük a munkát. Ezek a középiskolások sem tudták a látogatás előtt, hogy színvonalas laborhálózattal rendelkezünk és piacképes diplomát adunk a hallgatóinknak. A cégekhez is ugyanígy el kell juttatnunk a vállalkozói típusú egyetem üzenetét” – vallja Prof. Dr. Lakatos István.

A tanszék derekát fiatal oktatók adják. Döntő részük szerepet vállal a JKK kutatásaiban. A szép eredményekkel büszkélkedő hallgatói csapat, a SZEnergy is közös „gyerekük”, az itt tapasztalatot szerzett korábbi hallgatók közül többen már a tanszék oktatói és a JKK kutatói. Izgalmas munkát adnak számukra az autonóm és az elektromos hajtású járművekkel kapcsolatos kutatások. A piac pedig például az iránt érdeklődik, hogy az alternatív hajtású járművek milyen hatással lehetnek a szervizekre. Ha kevésbé fognak meghibásodni a közeljövő autói, hogyan kell majd átszervezniük a szolgáltatásaikat?

„Az én receptemben a marketing alapvető hozzávaló a sikerhez. Amikor tárgyalok, figyelem a partnerem arcát, hogyan reagál arra, amit mondok. Vonzóvá kell tennem azt, amit kínálok. És amerre csak megyek, akár tanszékvezetőként, akár kamarai alelnökként, akár egyéni szakértőként, mindig azt keresem, hogyan lehet szélesíteni a partneri kapcsolatainkat az iparral. Hála istennek, ma már elboldogulunk, és vannak saját forrásaink. Az egyetemi központi források pedig a publikációs lehetőségek finanszírozását biztosítják a motivált oktatók számára: az elmúlt időszakban 3 PhD fokozat született a tanszéken, és további kollégák védése is várható az elkövetkező években.

Ha egy kolléga jelzi, hogy új laptopra lenne szüksége, ha a másiknak új monitor kell, a laborba pedig hegesztőpajzs, be tudjuk szerezni saját tanszéki forrásból. Munkatársaink az ipartól érkező megrendelésekből jövedelem kiegészítéshez jutnak. A kutatások, a gyakorlati együttműködések, az itt szerzett ismeretek pedig visszahatnak az oktatás minőségére, hiszen a legmodernebb trendeket, technológiákat tudjuk továbbadni a hallgatóinknak” – mondja Lakatos István professzor, aki még tizennégy évesen kapott egy gyönyörű, kék Simson S51-et. Ez az önmaga által tuningolt trendi kismotor irányította a járműmérnökség felé, először a KTMF-re, aztán a BME-re. Első munkahelye mindmáig a győri egyetem, ahol menedzserként és oktatóként, tanszékvezetőként és dékánhelyettesként is letette névjegyét az asztalra.